Új élet veszi kezdetét, egy új helyen ahol remélhetőleg minden jól fog menni és persze ezáltal minden meg is változik körülöttem. Új barátok, netán még szerelem is előfordulhat, de a legjobb barátnőmet senki nem pótolhatja aki mindig ott volt, ha szükségem volt rá és még most is a kormánynál ül, mellettem. Seattle hatalmas házai között haladtunk ami számomra csodálatosan néztek ki, mégis nagyon új volt a hely. Először kiskoromban jártam itt, akkor is egyszer így nem igazán ismertem a hatalmas várost szóval fel voltam készülve, hogy talán lesz olyan alkalom amikor netán eltévedek. De megvolt a célom és ez volt az egyetlen hely ahol megtudtam valósítani. Újságíró szerettem volna lenni és persze híres emberekkel interjúkat készíteni, ez volt a legnagyobb álmom amit eddig sem engedtem elúszni.
- Nocsak, nocsak. Tán nem valakiről álmodozol, hogy ennyire csendben vagy? – szólalt meg mellőlem Ashley aki mindennél jobban ismert engem, míg a szüleimnél is jobban, de most az egyszer tévedett.
- El kell, hogy szomorítsalak, de nem. Csak gondolkodom és aggódom. – fejemet elhúztam az ablakból és lábaimra szegezve tekintetem mélyen sóhajtottam.
- Ugyan miért kéne aggódnod? Végre eljöttünk otthonról, te elkezded az egyetemet, megvalósítod az álmod én pedig… - halkan felkuncogtam amikor nem tudta tovább mondani, hogy Ő mit tenne, de nem volt nehéz kitalálni. -
Attól, hogy te nem fogsz egyetemre járni én még aggódhatok. Új embereket kell majd megismernem a város is új. Senkit nem ismerek, teljesen egyedül vagyok. – mondandóm végére Ashley durván vállba bökött amitől felszisszentem. – Jó nem vagyok teljesen egyedül, mégis.. Furcsa lesz. – tettem hozzá, majd megrántottam a vállamat.
- Majd minden este eljárunk valahova. – vágta rá míg én olyan tekintettel néztem rá, hogy rögtön leszűrte mennyire nem jó ötlet. Maximum hétvégenként eljárunk mindenfele, de hétköznap sokat kell tanulnom az egyetem miatt. – Akkor majd én. Szerzek egy-két jó pasit, aztán.. Mi legyen? Megerőszakoljam őket vagy jobb ötlet? – Ashley halál komoly hangon kérdezte tőlem, míg én nem bírtam ki hangos nevetés nélkül.
- Szeretlek te bolond. – nyakát átkarolva húztam magamhoz egy arcra puszi erejéig.
- Én is szeretlek, de ennél cuppanósabbat kérek. – mutogatta az arcát persze felém fordulva, hozzá még levágott egy csücsörítést is.
- Figyeld az utat, még a végén valakit elütünk! – toltam vissza a helyére ezek után én is kényelmesen elhelyezkedtem a saját helyemen miközben arra vártam, hogy mikor érhetünk a lefoglalt helyhez.
Reméltem, hogy minden rendben fog menni és az emberek is kedvesek lesznek, bár megnyugtatott az a tudat, hogy nem csak én vagyok az egyedüli új ember ebben a városban.
Hamarosan odaértünk a hatalmas Apartmanhoz ami kívülről már most káprázatos volt, így alig vártam, hogy végre beléphessek a házba is. Itt fog mindenki lakni akivel egy csoportban leszek az egyetemen, de megengedték, hogy Ashley is velem legyen még, ha nem is fog egyetemre járni. Az Apartman előtt nem volt akkora tömeg, annyit tudok, hogy körülbelül 20-an vagyunk ami számomra éppen megfelelt, hiszen nem rajongtam a zsúfoltságért. Amikor kiszálltam a kocsiból rögtön megcsapott Seattle kellemes szele, de az egyetlen zavaró tényező az volt, hogy mindannyian rám vetettek szemet és a barátnőmre amitől zavarba jöttem.
- Szóval ez lenne az. – nézett körbe Ashley, majd átnyújtotta a bőröndömet. – Nem rossz. – száját oldalra húzta.
- Szerintem éppen tökéletes. – mondtam egy elégedett mosoly keretében, de ez a mosoly akkor sem tűnt el arcomról mikor a többiekhez sétáltam, akik érdeklődő tekintettel mértek minket végig. Utáltam ezt. – Sziasztok, Nicole vagyok.
- Szia Nicole! – egy aranyos lány jött közelebb hozzám aki jóval alacsonyabb volt nálam, mégis Ő volt az első aki kedvesen fogadott engem, persze rögtön észrevettem rajta, hogy eléggé hiperaktív is. – Jessica. – mutatkozott be később.
- És ti pedig.. – néztem Jessica mögött álló két lányra akik nem is igazán foglalkoztak velem inkább csak magukkal.
- Én Violet, Ő Helena. Te is velünk leszel egy csoportba? – kérdezte fenn hangon Violet aki igen csak méregetett.
- Talán problémát jelent számodra kedves, Szőkeség? – vágott közbe Ashley a maga módján.
- Sejtettem, hogy lesz valamilyen nagyszájú szajha is a csoportunkba. – felelte Violet és ekkor tudtam, hogy ha valaki ilyet mond Ashley-nek akkor elszakad nála a cérna és kő kövön nem marad.
- Szép napot lányok és fiúk! Remélem mindannyian remekül utaztatok idáig. Én Mrs. Hills vagyok én fogok felügyelni rátok, persze lesznek segítőim, hiszen nem bírnék el 20 felnőtt és hormontúltengő emberrel. – közölte velünk amire néhányan összenéztünk, értetlenül míg én annyit vettem észre, hogy Violet és Ashley még mindig egymást ölik a tekintetükkel. – Külön csoportba foglak titeket osztani és minden csoportnak lesz külön része az Apartmanban. Stiles, Ashley, Nicole, Violet, Helena, Jessica és Nate ti együtt lesztek. – sorolta a neveket én pedig szememet megforgatva jöttem rá, hogy persze minket kellett egybe rakni a két önimádó fruskával.
- Szerencse, hogy megjelent ez nő, hiszen rég széttéptelek volna. – suttogta Ashley Violet-nek mikor elhaladt mellette, persze ekkor nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak egy jót ezen.
Megindultunk mindannyian az Apartmannak abba a részébe ami nekünk volt lefoglalva. Olyan hatalmas volt az egész, hogy bőven volt hely mindenkinek amin meg is lepődtem, mégis mikor beléptem a házba megdöbbentem néztem körül milyen gyönyörű minden. Külön nappali, fürdőszoba fent és lent, konyha, terasz, fenti szobákhoz erkély a medence pedig közös volt. Elképesztő, hogy milyen gyönyörű helyen fogok lakni, ekkor sokkal jobban megjött a kedvem. -
Mivel úgy gondolom, hogy mi sokkal jobban megérdemeljük a nagyobb helységet elfoglaljuk a fenti szobákat. – lenézően mosolygott Violet aki barátnőjével már indultak is a lépcső felé, de ekkor Ashley belemarkolt Violet szőke hajába így megakadályozta, hogy feltudjon menni persze barátnője rögtön megállt. - Biztos, hogy ti nem fogjátok elfoglalni a fenti részt, van itt lent egy nagy szoba. Bőven teletudjátok pakolni minden kis ribancos cuccaitokkal. – dörmögte Ashley neki, míg addig én a fiúkkal és persze Jessica-val néztük őket.
- Ez fáj, engedj el! – kiáltotta Violet, majd amikor rántott egyet rajta Ashley, tenyerében szőke hajtincsek maradtak amit undorodva dobott el magától.
- Rajtad minden mű?! Milyen orvosok vagy mit tudom én mik tudtak egyáltalán hozzád nyúlni? – fintorgott Ashley, ekkor a szőkeség hisztizve és trappolva sietett a lenti szobába, persze a kis pincsije is követte, Helena.
Elsőként fedezhettem fel az emeletet, ahol rögtön szembe találtam magam a tökéletes szobával ami illet hozzám és Ashley-hez. Minden bizonnyal senki nem fog a cuccaim között turkálni, még az két elkényeztetett ribanc sem, hiszen olyan dolgok is voltak itt amik mindennél jobban fontosak voltak számomra. A legtöbb dolog amit magammal hoztam az az amit anyától kaptam kiskoromba. Tudom, hogy elég gyerekes más számára, de mióta anya meghalt azóta magammal hordom akárhova is utazom.
- Egyszer kifogom nyírni azt a kurvát! Hogy tud valaki így viselkedni? Egyáltalán miért tartja magát szépnek? Undorító, minden mű rajta. – jött be felhábrodova Ashley, majd lehuppant rögtön arra az ágyra amit elsőként meglátott így az enyém maradt a másik. Csak nevetni tudtam amikor ideges mégis igaza volt.
- Ugyan, éppen ezt akarja elérni, hogy odafigyeljenek rá. Nem kell vele foglalkozni, én már megtanultam. – megvontam a vállamat és mielőtt folytattam volna mondandóm kopogást hallottam az ajtónál.
- Nem akarok zavarni csak gratulálni akarok a mai teljesítményedhez. – egy barna hajú fiú állt az ajtóban és egyenesen Ashley-re nézett, aki egy bólintással köszönte meg amit mondott neki. Tudtam, hogy ha Ashley ideges akkor nem igazán lehet hozzászólni. Én voltam az egyetlen aki kordában tudta tartani néha.
- Sajnálom, hogy ha ilyen flegmának tűnik most, de igen csak felidegesítették. – szóltam közbe, hiszen ha továbbra is Ashley-nél marad a szó tuti megbántja valamivel.
- Ugyan. – mosolygott a fiú. – Amúgy Nate vagyok. – nyújtott kezet amit kedvesen elfogadtam.
- Nicole. – mutatkoztam be végül én is.
- Szóval.. Akkor nem zavarok tovább. Jó pakolászást. – ennyit mondott, majd végül ott is hagyott bennünket. Örültem, hogy a fiúk legalábbis a többségük normális így nem csak beképzelt emberekkel vagyunk egy házba „bezárva.”
Úgy szokott lenni, hogy mindenhol az első nap a legrosszabb. Ettől a tudattól jobban féltem amikor beléptem az egyetemre és hihetetlen nagy zsúfoltság volt a folyosókon. Hiába volt hatalmas épület mégis rengeteg emberrel volt tele és ezekközül senkit nem ismertem. Mégis próbáltam valahogy eligazodni, és megkeresni valakit akivel egy csoportban vagyok. Ahogy beléptem a tömegbe nem messze megpillantottam Nate-et aki Stiles-al beszélgetett. Gondoltam nem lehet akkora gond, ha megzavarom őket, hiszen rajtuk kívül nem is ismertem nagyon mást.
- Sziasztok, nem zavarok? – kérdeztem jó kislányok módjára.
- Dehogy. – fordult felém mosolyogva Nate, míg Stiles a telefonját nyomkodva benyögött nekem annyit, hogy „szia.”
- Szerencse, hogy megtaláltalak titeket, mert egy embert sem ismerek itt. És azt sem tudom hol lesz óránk ezért örülök, hogy megtaláltalak titeket. – magyaráztam nekik zavartan.
- Reggel gondoltam, hogy jöhettünk volna együtt, de te már láttam elmentél mégis én értem ide előbb. – megvakargatta Nate a tarkóját.
- Azért mert útközben beugrottam reggelit venni magamnak. – mondtam széles mosollyal az arcomon.
- Telefonomra letöltöttem egy olyan programot amivel könnyen eltudunk igazodni az egyetemen. Mi lenne velünk az okos telefon nélkül, nem igaz? – kérdezte Stiles, aki intett egyet a fejével, hiszen megtudta a helyes irányt, majd Nate-el összenézve követtük őt.
Hamarosan egy hatalmas terembe léptünk be ahol már a csoportból páran bent is voltak. Úgy látszik valaki ügyesebb volt és hamarabb megtalálta a termet, de a mi nagy szerencsénk Stiles volt.
- Nicole! – kiabált fentről Jessica aki még integetett is nekem, hogy észrevegyem. – Foglaltam neked helyet, gyere! – széles mosoly húzódott arcomra, és elindultam felfele a lépcsőn. A lépcső két oldalán voltak hosszú padsorok ahol sokan eltudtunk volna helyezkedni.
- Köszönöm Jessica. – mosolyogtam a nálam kisebb lányra, majd elfoglaltam a kijelölt helyemet az ablakhoz közel.
- Jól aludtál? – kérdezte tőlem érdeklődve, míg én nagyot bólintottam.
- Persze, minden rendben volt az első éjszakán. Már csak az első naptól félek, eddig sikerült eltévednem majdnem, de ha Stiles nincs nem is tudom mihez kezdek. – halkan elkuncogtam magam, majd a táskámból előhalásztam a laptopom amibe minden órán jegyzetelni fogok.
- Nate szerintem olyan cuki. – vallotta be Jessica elpirulva.
- Nocsak Jessica. – halkan elnevettem magam. – És miért nem akarsz vele összeismerkedni?
- Már beszélgettem vele, de nem vagyok elég bátor. – oldalra húzta a száját, míg én előre dőltem kicsit a padban, hogy rátudjak nézni hiszen nem messze ült mellettünk a két fiú.
- Tudod mit? Mivel annyira aranyos vagy és kedves beszélek majd Nate-el. – jutott eszembe az ötlet, de láttam ekkor a szemein, hogy kissé megijedt.
- Jaj ne! Nem akarom. – mondta kétségbe esetten, majd hosszú gondolkodás után határozottan bólintottam. - Ahogy gondolod.
Nem sokkal később elkezdődött az óra ekkor már mindenki beért a terembe. Violet és a kis barátnője előttünk foglalt helyet pár sorral lejjebb. Nem csak Ashley utálta őket, még én is. Óra persze azzal kezdődött, hogy mindenki bemutatkozott, pár percre még az igazgató is meglátogatott minket, hogy elmondjon egy-két fontos dolgot. Ekkor kezdtünk bele az első tananyagba. A legrosszabb mégis az volt, hogy matek volt az első tantárgy így ahogy egyre jobban kezdtünk kitérni a feladatokra mindenkin láttam, hogy nem igazán érti, még én is untam magamat, nem is igazán tudtam a feladatokra koncentrálni. Tekintetem hamarosan ráterelődött az ablakra onnan pedig az egyetem udvarát lehetett belátni. Ez is nagyon szép volt, mint maga az egyetem, de ami felkeltette az érdeklődésemet az az igazgató volt ahogy egy öltönyös férfivel beszélgetett. A férfiről lelehetett olvasni, hogy minden megvan neki, az a gazdag típus mégis el kellett ismerni, hogy nagyon helyes volt, de nem szabadott engednem, hogy ez elterelje a figyelmemet.
Amikor véget ért az óra alig vártam, hogy elhagyjam a termet, hiszen már most elég volt. A matek nagyon lefárasztott, de akkor ijedtem meg a legjobban mikor az igazgató velem szembe jött, egyenesen hozzám.
- Mrs. Brooks? – érdeklődött az igazgató.
- Igen, én vagyok. – feleltem félénken.
- Elfáradna velem az igazgatóiba? Van magával egy kis megbeszélni valóm. – mutatott abba az irányba amerre mennem kellett, majd egy utolsó pillantást vetettem a többiekre akik igen csak érdekesen néztek rám. Igen, magam sem tudtam, hogy most mit csináltam vagy milyen bajba kerültem.
Ahogy beléptem az igazgató irodájába kissé meglepődtem, hiszen az a férfi ült az íróasztal előtti székben aki az igazgatóval beszélt kint az udvaron. Feltűnően végig mért engem tengerkék szemeivel, amitől rögvest elpirultam, hiszen láttam, hogy majd felfal tekintetével.
- Mrs. Brooks, Ő itt Damon Salvatore. – mutatta be nekem az igen csak jól öltözött, helyes férfit akinek huncut vigyor keletkezett arcán, úgy nyújtotta felém a kezét.
- Már sokat hallottam rólad…
- Nicole. Csak szólítson Nicole-nak. – mondtam neki miután kezet ráztunk.
- Ugyan, tekeződjünk csak egész nyugodtan. – felelte, de arcán még mindig ott pihent az a vigyor.
- Kedves Mrs. Brooks. Tudom, hogy még csak most érkezett új tanulóként az egyetemre, de hallottam milyen fontos elhatározásai vannak újságírás terén. És persze azt is hallottam, hogy szeretne híres emberekkel interjút készíteni. – magyarázta nekem az igazgató aki kényelmesen helyet foglalt a székben. Míg én érdeklődve figyeltem őt addig éreztem, hogy a férfi szeme folyamatosan rajtam van.
- Igen, ez minden álmom. – feleltem őszintén.
- Akkor itt a nagy lehetőség. Damon Salvatore igen csak híres ember, főleg a cég ahol dolgozik és ami az övé. Megbeszéltem vele, hogy készíthetsz vele egy interjút.
- Komolyan?! – kérdeztem az örömtől kicsattanva, hiszen nem gondoltam volna, hogy már az első napomon egy interjút készíthetek valakivel.
- De egy feltétellel. Ha elvihetlek a saját irodámba ahol nyugodtan tudunk beszélni. – szólalt meg Damon, de hangja igen csak titokzatos volt.
- Meg van beszélve. Akkor a mai napról fel van mentve Mrs. Brooks.
- Köszönöm igazgató! – mondtam neki hatalmas mosollyal az arcomon, majd Damon fel is pattant a székből és derekamat átkarolva vezetett ki engem az irodából.
- Még egyszer köszönjük a nagyszerű lehetőséget. – rázott kezet az igazgatóval és kimentünk az egyetem előtt parkoló fekete kocsijához ahova miután beültünk el is indultunk a megbeszélt helyre.
Egész úton nagyon izgatott voltam és soha nem hittem volna, hogy ez nap ennyire jól fog alakulni. Nagyon örülök, hogy Damon egyszer csak megjelent és most elvisz az irodájába, hogy interjút készíthessek vele. Amint megérkeztünk a hatalmas épülethez és besétáltunk, gyönyörűbbnél is gyönyörűbb volt. Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan emberrel valósíthatom meg a legnagyobb álmom aki egy ilyen cég tulajdonosa, most pedig mégis sikerült.
- Rebeca mond meg mindenkinek, hogy ne zavarjon most senki. Ha hívnak mond meg nekik, hogy nem vagyok elérhető és annyit valaki tegyen meg hogy behoz nekem egy kávét meg a csinos hölgynek. – magyarázta Damon a szőke hajú titkárnőnek aki egy bólintással tudatta főnőkével, hogy mindent megértett engem pedig felkísért lifttel a saját irodájába. A helység egészen világos volt és nagy. Könnyen kilehetett találni, hogy ez kinek is az irodája. A kávét már akkor behozták mindkettőnk számára mikor pakoltam le. Ennél jobb személyzetet sem láttam még.
- Foglalj helyet. – mutat az előtte lévő székre, majd úgy tettem ahogy mondott. – Szóval, kedves Nicole. – kezébe fogta kávéját amit teljes nyugalommal kevergetni kezdett én pedig igazán csak izgultam.
- Mindjárt megkeresem a magnót, csak szerintem a táska legaljára raktam. – elkezdtem kutatni a táskámba, szinte mindent feltúrtam csak, hogy megtaláljam.
- Nem lesz arra szükség.
- Hogy-hogy nem? – értetlenül meredtem rá.
- Nem azért hívtalak téged ide, hogy interjút készíts velem. – vallotta be halál nyugodtan Damon, míg én meglepetten pislogtam. – Mindenképpen elakartalak ide hívni, hiszen tudtam, hogy ebbe a városba fogsz érkezni.
- Honnan tudtad?
- Ugyan Nicole. – hangosan felnevetett. – Tényleg szükségesek az ilyen kérdések? Legnagyobb cég az enyém az egész városban. Szerinted azt nem tudnám kideríteni, hogy kik is azok a lányok, jobban mondva nők akik a városba érkeznek?
- Mit akarsz? – ekkor már hangom komor volt ahogy az arcom is.
- Lenne egy alkum számodra. Vagy ajánlat, amelyik neked jobban tetszik. – íróasztalára helyezte a kávéját, majd ujjait összefűzve dőlt hátra kényelmesen. – Igazán veszélyes feladatot kéne megtenned nekem néha-néha.
- Miféle veszélyes feladatot? Egyáltalán honnan tudod, hogy én képes vagyok olyan feladatra amit kiterveltél? – mindennél jobban furdalt a kíváncsiság, de kezdtem megijedni milyen feladatot is akar nekem ajánlani.
- Egyszerűen csak rád nézek és eltudom dönteni, hogy képes vagy rá vagy sem. Sok emberem volt már akire csak ránéztem és annyit mondtam „Ő pontosan tökéletes erre a feladatra.”
- Akármilyen fontos dolgot akarsz rám erőltetni nem fog sikerülni.
- Biztos nem? – dőlt előrébb a székben és kék szemeivel szinte rabul ejtett engem. – Mit szólnál ahhoz, hogy kiiktatnál néhány embert körülöttem amikor megkérlek rá? Szórakoztatóbb, mint az újságírás.
- Mire célzol pontosabban? – szemöldökömet ráncolva már szinte türelmetlenül vártam, hogy mire is akar kilyukadni.
- Azt akarom, hogy bérgyilkos legyél aki mindenkit megöl akit csak szeretnék. Rajtad áll a döntés Nicole. Szóval.. – pajkos mosoly ült ki arcára. – Szeretnéd vagy sem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése